Vissza a főoldalra






ketosz logo


Felhasználónév:
Jelszó:



Köröstarcsai Diáksport Egyesület

Egyesületünk 1989-ben alakult, a bíróság által nyilvántartásba vett társadalmi szervezet. Feladatunkat az általános iskolával kötött együttműködési megállapodás és az iskola éves munkatervének részét képező sportszakmai program alapján végezzük.



Köröstarcsai Diáksport Egyesület


DSE elnök: Török Imre Mihály

 

Elérhetősége: 06-66-531-421

 

e-mail. ktarcsa@hu.inter.net

Székhely: 5622 Köröstarcsa, Kossuth Lajos utca 6.


Egyesületünk 1989-ben alakult, a bíróság által nyilvántartásba vett társadalmi szervezet. Feladatunkat az általános iskolával kötött együttműködési megállapodás és az iskola éves munkatervének részét képező sportszakmai program alapján végezzük.

Az egyesület alapításánál célunk többrétű volt:
• szükségesnek láttuk, hogy az általános iskolás korosztályú tanulóknak lehetősége legyen a mindennapos testedzésre, szervezett körülmények között;
• fontosnak tartottuk, hogy olyan felszereltségünk legyen, amellyel a tanulók sporttevékenységét és versenyeztetését megfelelően biztosítani tudjuk;
• versenyeztetni csak jól felkészített tanulókat és csapatokat szándékoztunk, mivel nemcsak a részvételt tartottuk fontosnak, hanem a gyerekek sikerélményét is;
• az egyesület alapításával több lehetőséget láttunk a sporttevékenység anyagi lehetőségeinek bővítésére;
• olyan kapcsolatrendszert szerettünk volna kiépíteni, amelyben a sportban tehetséges tanulóink az általános iskolai tanulmányaik után az általuk választott helyre kerülhetnek, és folytathatják sportpályafutásukat,
• úgy gondoltuk, hogy azok a sportolóink, akik a későbbiekben nem az élsportot választják, olyan edzett és egészséges emberré váljanak, akiknek szükséglete lesz a mindennapos mozgás.

Egyesületünk elnökségének felnőtt tagjai valamennyien pedagógusok, akik sportcsoport vezetői feladatot is ellátnak.
Gazdálkodásunk vezetését felsőfokú képesítéssel rendelkező pénzügyi szakember látja el.

Az egyesület működéséhez szükséges bevételeket a következők jelentik:
• az általános iskola költségvetésében a DSE támogatására jóváhagyott összeg,
• az SZJA 1%-a,
• különböző támogatások,
• pályázatok.

Kiadásaink a következők:
• sportolók utaztatása,
• nevezési díjak,
• regisztrációs díjak,
• sporteszközök és felszerelések beszerzése,
• sportolók üdítő költségei.

Tevékenység:
Az egyesület tevékenysége az iskola valamennyi tanulójára kiterjed.
Évente rendezünk sportnapokat és házibajnokságokat különböző sportágakban. Házibajnokságot alsó tagozatban szivacskézilabda, felső tagozatban fiúk és lányok részére teremlabdarúgás, asztalitenisz és streetball sportágakban szoktunk rendezni.
Lehetőség szerint részt veszünk a Békéscsabán rendezett futógálákon, ahova valamennyi jelentkező tanulónkat díjtalanul szoktuk elvinni.
Versenyeztetés terén kiemelt sportágként kezeljük a kézilabda sportágat.

A sportág edzésmunkájában az alsó és felső tagozaton összesen kb. 120 tanuló vesz részt rendszeresen.
Kézilabda csapataink versenyeztetése a diákolimpia, a Békés Megyei Kézilabda Szövetség és az országos gyermekbajnokság versenysorozatain történik.
Kiemelkedő képességű sportolóink az iskola befejezése után NB-I-es egyesületek utánpótlás csapataiban folytathatják sporttevékenységüket.
Azok a volt sportolóink, akik hobbi szinten akarják folytatni sporttevékenységüket a helyi sportkör férfi-, illetve a mezőberényi sportegyesület női kézilabda csapatában szerepelhetnek.

 

 

 

 

 


 

 


Kapcsolódó dokumentumok:
SFP_kerelem_20131018 - másolat !
SFPHAT_340_1_20131021 - másolat !
SFP_kerelem_20140430
SFPHAT_2340_1_20140731_SIGNED
sfp_kerelem_03340_20150429_1430310494
sfpjovahagyohatarozat_1435760452
sfpjovahagyohatarozat_1468833438
Elfogadott TAO 201617