Vissza a főoldalra






ketosz logo


Felhasználónév:
Jelszó:



Régebbi lejárt hírek

.

 



.

 





.

Az ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottság 2017. október 16-tól 2017. december 08-ig hirdette meg a „Látni és Látszani 2017 - egymásért” elnevezésű kampányát, amelyben arra kérik a gépjárművezetőket, hogy éljenek a felkínált lehetősségekkel, vagyis vizsgáltassák át az autójukat és ellenőriztessék látásukat, mindezt térítésmentesen. A kampányhoz szakszervizek és optikusok csatlakoztak az ország területén.

 

A kampány főbb jellemzői:

- A kampányba szakszervizek és optikusok kerültek, és folyamatosan kerülnek bevonásra az ország különböző részein.

- A vizsgálatra mind magánszemélyek, mind cégek jelentkezhetnek gépjárműveikkel; a személy- és tehergépkocsikra, valamint a motorkerékpárokra is vonatkozik a kezdeményezés.

- A vizsgálatokon megjelent gépjárművezetők részére a szervizek külön a kampányra készített igazoló lapot adnak át, mely igazolja, hogy a vizsgálaton részt vett és ott a járműve megfelelt a jogszabályokban előírtaknak.

 

A kampány másik eleme a gépjárművezetők látásellenőrzése. Egy honlap (www.latnieslatszani.hu) is üzemel, ahol az érdeklődők minden részletet megismerhetnek a kampánnyal kapcsolatban, és itt található a résztvevő szervizek és optikusok listája is.

 

A közlekedésbiztonság társadalmi ügy, és társadalmi felelősség is. Csak akkor lehet eredményes, ha fontosságát, kockázati tényezőit a közlekedés minden résztvevője felismeri és tesz is érte.

 

A városi Baleset-megelőzési Bizottság kéri a gépjárművezetőket, hogy éljenek a lehetőségekkel. Vegyenek részt díjmentes látásellenőrzésen, hiszen az éleslátás a biztonságos közlekedés alapfeltételei közé tartozik. Vizsgáltassák át járműveiket, különös tekintettel a világításokra. A szükséges javításokat pedig végeztessék el azért, hogy csökkentsék a balesetek bekövetkezésének kockázatát.



.

 



.



.

 



.

Köröstarcsa Község Önkormányzata
Polgármesterétől


M E G H Í V Ó
.

Tisztelettel meghívom a
2017. november 30-án (csütörtök) délután
15.00 órakor tartandó
képviselő-testületi ülésre,

melynek helye a
Szabó Károly Művelődési Ház és Könyvtár.
.

N A P I R E N D
.

  1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között történt fontosabb eseményekről
    Előadó: Lipcsei Zoltán polgármester
    .
  2. Az önkormányzat 2018. évi költségvetési koncepciója
    Előadó: Lipcsei Zoltán polgármester
    .
  3. Az önkormányzat által megállapított díjtételek felülvizsgálata.
    Előadó: Pardiné dr. Szabó Zsuzsanna címzetes főjegyző
    .
  4. Helyi adórendeletek felülvizsgálata
    Előadó: Lipcsei Zoltán polgármester
    .
  5. Az önkormányzat 2017. évi költségvetési rendeletének módosítása
    Előadó: Lipcsei Zoltán polgármester
    .
  6. Az önkormányzat 2018. évi ellenőrzési tervének jóváhagyása
    Előadó: Pardiné dr. Szabó Zsuzsanna címzetes főjegyző
    .
  7. A képviselő-testület 2018. I. félévi munkatervének elkészítése
    Előadó: Lipcsei Zoltán polgármester
    .
  8. Civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázat kiírása
    Előadó: Pardiné dr. Szabó Zsuzsanna címzetes főjegyző
    .
  9. Helyi népszavazásról szóló önkormányzati rendelet megalkotása
    Előadó: Pardiné dr. Szabó Zsuzsanna címzetes főjegyző
    .
  10. Szociális célú tüzelőanyag juttatásainak szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása
    Előadó: Pardiné dr. Szabó Zsuzsanna címzetes főjegyző
    .
  11. Települési Értéktár Bizottság beszámolója
    Előadó: Végh Judit elnök
    .
  12. Bejelentések
    .

 

 

 

Köröstarcsa, 2017. november 22.

 

 

 

Lipcsei Zoltán polgármester

 



.



.

FELHÍVÁS !
 
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultaknak
a 2017. november hónapjában esedékes
Erzsébet utalványok átadása
a Polgármesteri Hivatal pénztárában történik
2017. november 27-én, 28-án és 29-én
(hétfő, kedd, szerda)
az alábbi időpontokban:

.
Hétfő: 8.00-12.00 és 13.00-16.00
Kedd: 8.00-12.00
Szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00
.

 

Pardiné dr. Szabó Zsuzsanna
címzetes főjegyző


Előző Következő